2016. október 6.

Cafeteria változások 2017

Nagyon röviden összefoglalva a 2017 évi változásokat azt mondhatjuk, hogy új kedvezményes adózású elemek mellett a meglévő és népszerű elemek kedvezőtlenebb adózása várható.

Számos béren kívüli juttatás után - amelyet az idén még csak 34,51 százalékos szja-teherrel sújtanak - jövőre már 49,98 százalékos mértékben kell adózni. Így drágább lesz cafeteriaelemként alkalmazni a helyi bérletet, értékhatár nélkül a munkahelyi étkeztetést, az iskolakezdési támogatást, illetve bármely ajándékutalványt. Havonta a minimálbér 50, illetve 30 százalékáig az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás szintén a 49,98 százalékos adózási sávba kerül.

Egyes elemeknél megmarad az eddigi 34,51 százalékos közteher, azonban e juttatások köre szűkül. A Széchenyi pihenő (Szép) kártya a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel adható ki, valamint lehetőség lesz 100 ezer forint értékig készpénz kifizetésére is ezen adósáv mellett. E két juttatásra azonban egy limit is vonatkozik majd: a versenyszférában évi 450 ezer forint.

A Széchenyi Pihenő Kártya adható majd a 2016-ban is ismert alszámlákkal és keretekkel (szálláshely – 225.000 Ft/év, vendéglátás - 150.000 Ft/év, szabadidő – 75.000 Ft/év) valamint 100.000 Ft értékig pénz kifizetése is lehetséges lenne ugyanilyen közterhekkel.

Az adómentes juttatások köre megmarad, sőt, jelentősen bővül 2017-re.

A kulturális belépő, a sportrendezvény belépő, a lakáshitel támogatás, bölcsőde kis módosítással 2017-ben is tovább használhatók lesznek. A bölcsődei szolgáltatás esetében korábban kérdésként merült fel, hogy az étkezés térítése is beleesik-e az adómentes kategóriába, a 2017. január 1-jétől hatályos módosítások ezt egyértelműsítik, a törvény szövegében nevesítve is meg fog jelenni. Emellett bekerül az adómentes juttatások közé a mobilitási célú lakhatási támogatás, a különböző egészségügyi szolgáltatások és az óvodai ellátások térítése.

Mobilitási célú lakhatási támogatás: amennyiben egy legalább heti 36 órában foglalkoztatott munkavállaló állandó lakóhelye több mint 60 kilométerre van a munkahelytől vagy a tömegközlekedéssel való utazás meghaladja a 3 órát, akkor lehetőség nyílik 2017-től, hogy a munkáltató beszálljon a munkavállaló albérletébe. A juttatás a foglalkoztatás első 2 évében a minimálbér 40 százalékáig terjedhet. A következő 2 évben a minimálbér 25%-a lehet a támogatás, majd még egy évig a 15%-ot érheti el. Az efelett lévő időben nem nyújtható ez a juttatás adómentesen. A kiadás többféle módon is megvalósítható. Egyrészt a munkáltató kifizetheti a munkavállaló által bérelt lakás bizonylattal igazolt havi bérleti díját vagy ennek egy részét. Másik lehetőség, hogy a munkáltató bérli a lakást, és ingyenesen vagy kedvezményesen a dolgozó részére bocsátja.

Egészségügyi szolgáltatások: a kockázati biztosítások 2017-ben is havonta a minimálbér 30 százalékáig téríthetők adómentesen. Ebbe a körbe belefér az olyan egészségbiztosítás is, mely nem pénzt fizet a kockázati esemény bekövetkezésekor, hanem egészségügyi ellátást biztosít. Az egészség támogatására megjelenik egy újabb adómentes elem. Az egészségügyért felelős miniszter rendeletben határozza meg a jövőben azt, hogy a munkáltató milyen egészségügyi szolgáltatásokat biztosíthat adómentesen a munkavállalók számára. A juttatás nem adható utalványos formában. A juttatás keretében biztosítható szolgáltatások köre tisztázásra vár a jogalkotó által.

Óvodai ellátások térítése: a 2017-es szja. törvényben nem csak a bölcsőde, hanem az óvodai ellátás és szolgáltatás is korlátozás nélkül megjelenik adómentes elemként. Az elszámolás itt is hasonlóan működhet, mint a bölcsődénél. Fizethet a munkáltató közvetlenül az óvodának, vagy kifizetheti a munkatársaknak az általuk behozott óvodai szolgáltatásokról, étkezésről szóló számlákat.

A közigazgatási határon kívülről (speciális esetekben belülről is) munkába érkező munkatársak számára fizethető 9 Ft/km költségtérítés adómentes értéke 15 Ft/km értékre növekszik. Ilyen speciális esetnek minősül, ha a munkavállaló mozgáskorlátozottsága, súlyos fogyatékossága miatt nem képes közösségi közlekedést igénybe venni, illetve ha a munkavállalónak bölcsődei vagy óvodai ellátást igénybe vevő gyermeke.



A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsadásnak, amennyiben további kérdése lenne, vegye fel irodánkkal a kapcsolatot.
© 2002-2024 Brite Könyvelő, Tanácsadó Kft. | Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató | Állásajánlat