2017. július 21.

Cégvezetők kötelezettsége - cégvezetői teendő 2017. augusztus 30-i határidővel - cégkapu regisztráció!

A cégkapu szolgáltatás elsődleges célja az, hogy az elektronikus kapcsolattartásban biztosított legyen a küldemények biztonságos küldése és fogadása (kézbesítés) az elektronikus kapcsolattartásban résztvevő szervezetek és hatóságok számára.

Bővebben: 
hogy az Igénybe vevő elektronikus ügyintézést biztosító szervek számára biztonságos kézbesítési szolgáltatáson keresztül küldeményeket tudjon feladni a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra vonatkozó szabályok szerint,
az elektronikus ügyintézést biztosító szervek küldeményeit a biztonságos kézbesítési szolgáltatásra vonatkozó szabályok szerint fogadni tudja és
a küldött és fogadott küldemények tárolása biztosított legyen. 

A Szolgáltatáson keresztül az Igénybe vevők a papír alapú levelezésnek megfelelően, egyszerűen szerkeszthető felületen tudják küldeni és fogadni küldeményeiket.

A Cégkapu megkönnyíti a szervezetek és az elektronikus ügyintézést biztosító szervek közötti kapcsolatfelvételt, hiszen minden kézbesítésre szánt küldemény a gazdálkodó szervezet által igényelt, biztonságos, hiteles tárhelyre érkezik. A Cégkapu lehetővé teszi, hogy a szervezet minden érdekeltje egy helyen férjen hozzá a szervezet hivatalos levelezéséhez, ezen belül azonban a szervezetnek lehetősége van, hogy az egy „postaládába” érkező küldeményeket jogosultsághoz kösse, és adott küldemény kizárólag a megfelelő jogosultsággal rendelkező munkatársak által váljon elérhetővé.

A (451/2016. (XII.19.) Korm. rendelet értelmében a regisztrációt a gazdálkodó szervezet képviseletére jogosult személynek kell elvégeznie. Csak azoknak a gazdálkodó szervezeteknek kell regisztrálniuk, akik a cégnyilvántartásban szerepelnek, nekik viszont mérettől függetlenül kötelező. Tehát ügyvédi irodák, alapítványok, egyéni vállalkozók nem érintettek ez ügyben.

Amennyiben az ügyvezető nem nézi a leveleit, és azokat nem továbbítja könyvelője, ügyvédje felé, akkor megoldás lehet a kapcsolattartásra jogosult további felhasználó regisztrálása. Mindezt a regisztrációt követően a cégkapu megbízott tudja megtenni az elektronikus felületen.

A Korm. rendelet 89. § (11) bekezdése értelmében a gazdálkodó szervezet a cégkapu megbízott jogosultságának megszűnéséről 5 munkanapon belül, az új cégkapu megbízott bejelentésével egyidejűleg köteles bejelenteni ezt a tényt. A továbbiakban figyelni kell majd a képviseletre jogosult személyek váltására is.

A cégkapu regisztráció határideje: 2017. augusztus 30.
A regisztrációhoz ügyfélkapu kódra lesz szükség, amennyiben a képviseletre jogosult személy nem rendelkezik kóddal, akkor először okmányirodát kell felkeresnie.
 A cégkapu regisztráció erről az oldalról indítható: https://tarhely.gov.hu/ckp-regisztracio/regisztracio/nyitooldal.html

A regisztráció – amennyiben rendelkezünk ügyfélkapuval – legfeljebb 1-2 percet vesz igénybe. Amennyiben nem rendelkezünk ügyfélkapu kóddal, akkor először az okmányirodát személyesen fel kell keresni a kód igénylésével kapcsolatban.



A tájékoztatás nem minősül jogi tanácsadásnak, amennyiben további kérdése lenne, vegye fel irodánkkal a kapcsolatot.
© 2002-2024 Brite Könyvelő, Tanácsadó Kft. | Kapcsolat | Adatvédelmi tájékoztató | Állásajánlatok